Egy összetört álom

Egy újabb álomnak vége.

Miért?
Egyszerűen miért nem tud megváltozni, miért?
Annyi hazugság, belefullad, még is mit vár?
Szét marcangol teljesen.
Újra-és újra csak csinálja, mire jó?

Annyi kérdés, semmire nem kapok választ.
Csak a kétségek gyötörnek.

Nem tudjátok miről van szó, de leírom.
Van valaki akit szeret az ember, de kiderül róla hogy nem ő az, hanem valaki más. De te bízol benne hogy a hazugságokat abba hagyta, és kiderül mégsem. Minden csak színdarab része volt.
Én is csak egy közszereplő. De miért?
Mire jó ez neki?
Miért nem hagyja abba?

Nem értem. Soha nem is fogom megérteni.
És ő nyugodtan lelkiismeret nélkül fekszik az ágyában..álmok közt, én meg nem alszom 3-4 napja. Karikásak a szemeim.
Mire jó ez ?
Miért nem kapok választ? Miért?

Annyira fáj, annyira rossz érzés. A mindenemből egyszerre semmim nem lett.

Fáj..rettentően fáj..

Megíródott a versem, ködös hajnal tájba,

kinézek az ablakon az erdő karja tárva.

Rágyújtok egy cigire mikor kilépek onnan,
minden reggel új remény ami a földön koppan.
Felnézek az égre, szétszakadtak a felhők,
hideg van és fázom még is kívánom az esőt.
Eldőlhetek végre az utca padka mellett,
ja az utca padka mellett tőlem csak ennyire tellett ah.
Elhagynám a múltat, de folyton követ hazáig,
elhagynám az árnyékom, de folyton követ hazáig.
Ami anno piros volt mára régen kifakult,
egy toll maradt meg számomra az élettől vigaszul.
A kötél fent a padláson, egyre jobban kívánom,
nem állít már meg senki, elhagyom a világom.
Megszólnak hogyha hibázom, de kérdezem ki hibátlan?
gyűlölök már mindent, amit a múltban még imádtam.