A tegnapi nap után rájöttem ha elveszíteném azt, ami számomra a legfontosabb tulajdonképpen nem lenne miért élnem. Pedig egyszer elfogom veszíteni, de lelkileg nem vagyok felkészülve rá.
Hihetetlennek tartom, hogy nemrégen lépett az életembe még is ő lett a mindenem. Lehet amit nem tudok megadni már Lenonnak azt szeretném átadni Neki, a kis törékeny tengerimalacnak.
Oké, hogy velem van minden nap, de vajon ha egy más ember is velem lenne (mondjuk a párom) minden egyes áldott nap, akkor ő lenne a mindenem? Valahogy nem hiszek ebben. Egy ember sokkal másabb mint egy állat, még is akkor miért inkább az állat lesz a fontos az ember életében annyira, hogy képtelen megválni tőle?
Azért mert nem tud beszélni? Még is kitudja mutatni az érzéseit, talán jobban mint egy ember.
Akkor azért, mert tudjuk hogy ő örökké velünk marad? Ameddig él? Nem, Valahogy ezt nem tudom elképzelni, mert akik házasok is tudják.
Akkor azért, mert tudjuk hogy ő örökké velünk marad? Ameddig él? Nem, Valahogy ezt nem tudom elképzelni, mert akik házasok is tudják.
MEGVAN! Talán, hogy miért. Mert tudod, hogy az élete te rajtad függ, ez olyan mint egy anya-gyerek kapcsolat.
Az anyának a legfontosabb a gyermeke, mindenkinél. Lehet azért, de biztos nem ez- az egyetlen egy magyarázat van rá.
Hmmmm. Ez csak egy az elmélyült gondolatok közül.
