hát eljött ez a nap is. Önelemzést végzek.A zavarodottságot felemészti a düh és a bánat.
Tudom amiért harcoltam elmosta az eső.Amit szerettem volna porbaveszett.
Nemis gondoltam volna ,álmomban sem erre.
Ami és aki érdekelt immár,mondhatni hogy nem érdekel. Ha lett volna egy kérésem
csak ezt kerülem volna el.Akit szerettem és szeretek, ő sem külömb velem.
Bár nem tettem semmit,hm mégis elvesztettem. Én nemtudom hogyan mégis kiérdemeltem.
Eggyet tudok.A homokóra megált.Nem immár nem olyan csodás.Halvány képként
Halvány képként bevillan a gondolat. Vajon amit lelkemben és szívemben érzek, tükrözi a
nagyvilág? Hát eröt vettem magamon, és elindultam a konyha fele. Áltatom a szívem még?
Merültem gondolatomba.. Az agyam és nem a szívem járt.A szívem megszünt élni,
halványan jelezte,hogy dobog. Odaértem az ablakhoz. De nem húztam el a függönyt,
Érzés tört ki belöllem. Egy pillanatra leültem a radiátor mellé.Elöntött egy érzés ismét.
Feláltam ,már nem féltem.Hiszen tudtam nem csak én érzek igy.Mintha egy süllyedö
hajóbol löktek volna ki. Hogy meneküljek.De hátra fordultam.
Maradok, én elsülledek, vele.Tudom érzem és őis érzi, ennek itt nincs még vége.
Van egy hullám, majdnem felborult a hajó,De a homokóra. még mindig megvan akadva,
nem folyik a homok.Halálfélelem lett urrá rajtam.Mégis bekövetkezik? Most ő szorítana
magához.De már nem hagyom, el lököm magamtól s dacolok.Miért most?
Ennyi ideig csak játszott, csak nem? Ő-is érzi,hogy a hullámok dühe, csendesen távozik
innen. Most érzem elösször.Utoljára megölelem.Fordult a kocka.Az eső elált,
a szél nem tombolt.Szemem sarkából, ránéztem az asztalon lévő homokórára.Elkezdett folyni
a homok.Megnyugtatott. Behunytam a szemem, és orrom a ruhájába nyomtam.
Újra éreztem az illatát.Tudtam nem eshetek kísértésbe.Valahogy most mégis engednék
neki. Ránéztem, láttam a szemébe tündöklő álmokat és vágyakat.De ő nemlátta az enyéim.
Hát igen én nem engedtem neki. Ellöktem magamtól őt. Akertam őt. De láttam a végzetet.
Igen látszott rajtam ez most rosszul esett. Hátatfordítottam, ó pedig nem bizony.
Nem akartam.Felkaptam az asztalon lévő homokórát.És a hajó fedélzetére rohantam.
0Süthetett volna a nap.És addig sütött is,amig fel nem rohantam.
Most felhők takarják el ismét.Körülnéztem seholegy part szakasz.
A fájdalom tengerén kötöttem ki vele.Tudtam ez a hajóút az isten ostora. A végzet útja.
Eszemben van üresség, most a szív súg nekem. Hogy mit? Érzelmeket. Ó ezek nagyon vegyesek!
Baj van, kihez fordulhatnék? Gyötör a múlt s sok más emlék.Gyötörnek a szavak.aHazug szavak.
De egy különös és ismerös érzés is. Tudom megfulladok.Már part kell nekem.
Megint félek... Ó.. félek tőle. Azt hittem elnyomom és elő többé ő nem jön nekem.
De úgy tűnik nagyot tévedtem.De ő most ennyi idő után? Miért?Minek? Valamiért tudom
most nekem kell ellenálnom neki. De én nemtudok ellent mondani neki. Most ugranék fejest
a fájdalmak tengerébe.De nemtudok úszni. Hát leülök vissza az eldugott sarokba,
rámeredtem a homokórára.Szép lassan elaltatott a magával ragadó gyönyörűsége.
Álomba ringatott. És a kezembe adta a jövő képeit. Hirtelen felébredtem.S nyomban
rájöttem arra, mit kell tennem.Bátorság. Az kell nekem, s egy halvány fény
hogy megtaláljam őt.Hát elindultam, az orromig se láttam.Kerestem szüntelen de nem
találtam.Most mire gondoljak, hol lehet?Nyomban bekönnyezeta szemem. Végül megláttam a fényt
Ő egy angyal lehet aki majd hozzá elvezet?Mentem hozzá közelebb és közelebb.
Majd odaértem hozzá és megláttam. Te jó ég, ő az, az ö arcát láttam, ő ölelt,
Őt taszítottam el magamtól.Angyal lett ameddig aludtam vajon? Hátra néztem. s láttam.
testem még mindig ott gubbaszt. Vajon álomból álomba zuhantem? Áll a homokóra,
néztem. Visszasétálok élettelen testemhez és akezemből kiemeltem. Nagy lendülettel a
tengerbe dobtam, s vissza sétáltok hozá. Felfoghatatlan, hogy velem történik ilyen
Megfogjam a kezét? Most nyújtja. Hát legyen. Engedek neki.Kiléptünk a hajóról,
a vizen jártunk.Váó ez felemelő. Elindultunk. Legugoltunk egy ponton. A kezét lassan végighúzta
a vizen. Egésszen meglepődtem.A víz tükrözte vágyait,sterveit. Hát végig egy érzésünk volt?
Ez csodálatos!Láttam amit akartam. Menjünk, szóltam.Nem lehet mondta. És megmutatta.
Mellettem feküdt ő, elvérzett kar test , élettelen volt. Majd magamra néztem.
B teljesült a jóslat. Nyújtja a kezét, magához húz.És vékony sírós , de halk hanggal,
megszólalt. Minden szó igaz volt. Az életem adtam érted.Hiszen tudtad mien vagyok.
Nem küzdöttél. Lassan a sájához emeltem a mutató ujjam. pszt! szoltam.Eggyetlen csókot
leheltem ajkaira. Úgy éreztem ezzel mindent, megmutattam. Halkan elbúcsúztam volna.
Visszarántott, magához szorított.Sajnálom.-suttogtam halkan.
Megszólalt ő. Egyszer elvesztettelek,még egyszer nem foglak.
Belenéztem gyönyörű szemébe. Láttam igaz volt a szó. Hát megfogtam kezét és az új élet
felé eveztünk.Meghaltunk de mostmár, immár eggyütt, egymás mellett lehetünk és
továbbléphetünk.Egy új élet és egy újabb remény fele.Lenéztem újra a mélybe tekintettem.
Sa homokórát onnan kiemeltem.Megfordítottam, és mostmár vele néztem ahogy az óra homokja
szépen folyik tovább, mintha ez az egész meg sem történt volna. Éltünk csakis egymásnak.
Tovább
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése